A túrázókat és a hegyikerékpárosokat negyven alpesi menedékház és kunyhó várja saját készítésű finomságokkal. Egy alpesi kunyhóban elfogyasztott uzsonnának pedig egész egyszerűen más az íze: valódibb, intenzívebb és természetközelibb. Ráadásként pedig jár hozzá a Hohe Tauern Nemzeti Park hegyeire nyíló varázslatos kilátás. A jól megérdemelt pihenőt követően a kirándulók folytathatják a túrázást a hegycsúcsokra a virágzó alpesi réteken át vagy a napfényben csillogó hegyi tavakhoz. Ilyen a Großarltalban töltött nyaralás!
A túrafalu, Großarl nagyjából a völgy közepén helyezkedik el és egy nagy sport- és szabadidőközponttal, élményfürdővel, sportpályákkal, valamint a legendás GAUDI-Almmal, Salzburg tartomány legnagyobb alpesi játszóterével várja az üdülővendégeket. A Großarltal panorámás felvonó közvetlenül a település központjából indul és teszi kényelmesen elérhetővé a Kreuzkogel és Fulseck körül elterülő hegyvidék varázslatos világát. A régióban járva feltétlenül érdemes egy kirándulást tenni a Dorfgasteinban található Spiegelsee-hez, valamint az újonnan kialakított Himmelreich víztározóhoz. Garantált a vidám kikapcsolódás hegyi gokartpályán és a 2019-ben tovább bővített Großarltal hegyikerékpáros ösvényen, amely immár 10 kilométer hosszú és 1000 méternyi szintkülönbséget hidal át.
A festői szépségű hegymászófalu®, Hüttschlag valamivel hátrább található a völgyben és elsősorban nyugalmat és csendet, valamint érintetlen természeti környezet kínál. Emellett néhány olyan különleges alpesi és csúcstúra is szerepel a kínálatban, mint például a Keeskogelre vagy a Weinschnabelre vezető hegymászó túrák. Különösen kedvelt a Salzburger Almweg mentén vezető túraút, amely a Gamskarkogeltől Hüttschlagon át vezet a Tappenkarsee-ig, majd tovább az egész völgyön át a St. Johann Alpendorfban található Geisterbergig, illetve a Wagrainban található Wagrainis Grafenberg hegyi élményvilágig. Aki még több adrenalinra vágyna, annak feltétlenül érdemes kipróbálnia a Hüttschlager Wand via ferrata útvonalait.
A BERG-GESUND aktív programjainak köszönhetően az üdülővendégek hetente kb. 10 vezetett túrán vehetnek részt. A kínálat a jógával egybekötött túráktól, a méregtelenítő napon és fitnesztúrán, valamint a völgy 7 legszebb hegycsúcsát megcélzó vezetett magashegyi túrákon át a sziklamászásig terjed. A részvétel a 110 BERG-GESUND partnerszállás vendégeinek ingyenes.
A sípályák mellett a völgy két települése, Großarl és Hüttschlag is változatos sport- és szabadidős kínálattal csábít aktív kikapcsolódásra. A sportos kihívásra vágyók hótalpat vagy túralécet csatolva hódíthatják meg a környező hegycsúcsokat. Emellett kivilágított szánkópályák, lovas szános kirándulás, sífutópályák, jégfalmászás és téli túrázás gondoskodik a változatosságról. A BERG-GESUND egyesület vezetett sítúráinak, hótalpas túráinak, fitnesztúráinak vagy jégfalmászó programjainak köszönhetően a Großarltal büszkélkedhet a legváltozatosabb téli programkínálattal a Ski amadé síszövetségben. További információ az aktív programokról: www.berg-gesund.at. A részvétel a 110 BERG-GESUND partnerszállás vendégeinek ráadásul ingyenes.
Tourismusverband Großarltal
Gemeindestraße 6
5611 Großarl